Soha el nem mondott történeteim - Lengyelországból Amerikából

Múlt hétvégén lepörgött az első utazásom itt Indiában. Meglepően zűrzavarosan indult ugyan, de természetesen annál jobban sikerült a kiruccanás. Ahogy az lenni szokott. Elég nehéz volt összeszervezni, pedig Iliada, a félig görög, félig svéd barátném idejében jelezte, hogy márpedig utazni kell és pont. De akkor miért is lett ez olyan bonyolult?

Kezdjük ott, hogy mint tudjátok, március elsejével beköltöztem az ideális bérleménybe, és másnap már alakult is egy beköltöző buli, ami főleg brazil hangulatban telt, hála Gustavonak, a magyar nagyszülőkkel bíró lakótársnak, aki barbeque-val készült az érkező vendégek legnagyobb örömére. Nagyjából harmincan fordultak meg nálunk, több, mint 15 nemzetet képviselve Szenegáltól Amerikáig és Lengyelországtól Kolumbiáig. A buli olyan emlékezetesre sikeredett, hogy másnap atomjaiból kellett rekonstruálni a történteket. Ebben sokat segítettek a random fényképek, amelyek többek között a Khava nevű szórakozóhelyen és az odaúton a kocsiban készültek. Valóban új értelmet nyert a „kicsi a rakás” fogalma.

A buli utáni mámorban még csütörtökön is volt olyan pillanat, hogy Iliadáék csak ketten mennek nélkülem, de volt olyan is, hogy kilencen leszünk. Végül szépen átlagolódott és összeállt a csapat. Csatlakozott hozzánk Gustavo, valamint Mariano (Bulgáriából származó, de Franciaországban élő versenyző) és Irina Ukrajnából. Talán nehéz elhinni, de legjobban úgy jártunk, hogy egy komplett 9 személyes taxit béreltünk ki sofőrrel együtt a hétvégére. Péntek éjjel egy körül indultunk, és az elvileg hat órás út nyolc órásra nyúlt, hála a ködnek, így ki tudtam aludni magam, és szombat reggel, miután gyorsan lecuccoltunk a kis szállodánkban, bele is vetettük magunkat a városba.

Rishikes nagyon barátságos hely, a Gangesz szeli ketté, legfőbb látnivalói a két függőhíd, a templomok, ashramok, túra és rafting szervezőkkel valamint kisebb-nagyobb jóga komplexumokkal zsúfolva. A fentieken túl nagyon sok majom jellemzi a helyet, és mivel kizárólag veszettség ellen nem vagyok beoltva, és a doktornőm szigorúan a lelkemre kötötte, hogy nem simogathatok semmilyen állatot, ezért én voltam az egyetlen a társaságban, aki a közös képek és a majmok etetése helyett, írd és mondd, menekült előlük. :)

Amiről a város még híres: a Beatles hosszabb időt töltött itt, és zseniális dalaik születtek ezen a helyen, de ennek ma már nem sok nyoma van. Van helyette rengeteg önmagát kereső turista és jóga fanatikus. Rishikesh lélegzetelállítóan szép, békés és feltöltő közeg.

A szombatot lazára vettük: reggeli egy függőhídra néző kávézóban, séta a legfontosabb templomig, pihenés egy másik kávézóban, délután némi kirándulás egy vízesést keresve (és soha meg nem találva), este pedig pihi és Iliadának hála némi Metaxa a szállodában.

A vasárnap lényegesen aktívabban telt: reggel részt vettem életem első jóga óráján, ami két órán keresztül tartott és egész jó volt, közben igen sokat gondoltam az otthoni jóga fanokra. (Csuklottál, Kriszti?) Utána laza reggeli egy Gangeszre néző kávézóban (ismét), majd felgyorsultak az események. Előre megfontolt szándékkal 350 rúpiát invesztáltunk egy remek ötletbe: kb. 2 órás raftingon vettünk részt, ami úgy 4-5 intenzívebb szakasz mellett sok nyugisat tartalmazott, így még fürdeni is volt módunk a friss és meglepően tiszta vízben. Fürödtem a Gangeszben! Még mindig alig hiszem el! :)

Mivel még előző nap jól rákészültem az egészre, beszereztem egy szép, kék csíkos jóganadrágot. Egyre nem gondoltam mindössze: mosatlanul felvéve bizony az a szép új nadrág fog, így egészen keddig vagy szerdáig jártam kék lábakkal. Azóta megvolt a nagymosás is, Gabival összetettük, amink van, és egy üveg német rizling társaságában mindent meseszépre mostunk.

Ez a hét pedig nagyon gyorsan elszaladt, ami valószínűleg a csütörtök esti, ismét legendásra sikeredett bulinak is köszönhető. Sokat készültünk rá, lévén dzsungel tematikás beöltözős búcsú buliba voltunk hivatalosak. Így eshetett meg, hogy tegnap két zebra és majom, madarak, elefántok és halak között töltöttem el egy nagyon görbe estét talpig feketepárducként.

Ma pedig ezt pihenem ki.

Holnap Gabit búcsúztatjuk el, vasárnap utazik haza Hollandiába. Nagyon furcsa, hogy milyen rövid idő alatt milyen közel kerültünk egymáshoz. Hiányozni fog. Egy orosz lány érkezik majd a helyére, amit balga módon némi fenntartással vettem először tudomásul, de újra és újra rá kell jönnöm, hogy (lekopogom), eddig senkiben nem csalódtam itt. Szerintem kell lennie egy extra génnek mindenkiben, aki csapot-papot hátrahagyva idejön élni egy kicsit. És ez az extra valami egy szempillantás alatt összeköt mindenkivel. Igazi bábeli zűrzavar, de ha mindenki különbözik, akkor azért az hasonlóvá tesz, nem?

Az „Incredible India” bemutatása késik, de nem múlik, legközelebb részletesebben írok az itteni, teljesen érthetetlen és imádnivaló apróságokról.

Kedvesek, akik Villányban vagytok, gondoljatok rám, én is fogok rátok.

Ölelek mindenkit otthon,

Janka