Szóval elérkezett a várva-várt Holi ünnep. Nagy szervezés előzte meg, mert most nagyobb csapattal vágtunk neki az útnak Agrába. Összesen tizennégyen (tizenkét különböző országból) utaztunk a kisbuszban, amely spontán módon partibusszá alakult péntek éjszaka. Félútig három üveg viszki fogyott el, és most értettem meg, miért ez a legnépszerűbb ital itt. Mert olcsó. Míg egy üveg sör 55 rúpiába, egy üveg akármilyen asztali bor 450 rúpiába kerül, egy üveg viszki 300 pénz. Érthető, nem?

Szerencsére félúton mindenki kidőlt, így volt módunk bőven aludni Agráig. Az útviszonyok továbbra is elképesztőek. Mind a 12 náció gyermeke megerősítette, hogy eddig azt hitte, az ő országa úthálózata nagyon rossz, de Indiában minden más megvilágításba kerül. Elképesztően vacakok az utak. Előfordul, hogy a főúton harminccal tud menni a taxi. Remek, ugye?

Szerencsésen megérkeztünk Agrába, majd egy kellemes reggeli után ketté is vált a csapat: a nagyobb része a Taj Mahalt és az Agra Fort-ot vette célba, míg a kisebb csapat (köztük én is) merészebb útra vállalkozott, és nekivágott Fatehpur Sikrinek. Ez utóbbiak már vagy látták a Taj-t, vagy fogják a közeljövőben – mint magam is. A tervek szerint egy hónapon belül megyünk vissza Cathyvel és Norával, akik még szintén nem jártak ott.

Már a buszállomás is egy élmény volt. „Mikor jön a busz?” „30 perc múlva.” Tippeljétek meg, mi volt a válasz ugyanerre a kérdésre 30 perc múlva! Igen, az, hogy 30 perc múlva. Ugye, mennyire India?! :) A másfél órás várakozás alatt viszont megismerkedtünk két amerikai sráccal, akik már majdnem egy órája vártak, mire odaértünk.

Amúgy ez érdekes, a külföldiek könnyedén kiszúrják egymást, és a világ legtermészetesebb módján elegyednek szóba egymással. Adta hát magát, hogy összecsapódtunk, és felszálltunk a végül már-már váratlanul megérkező buszra. Majd egy másikra, amikor azt mondták, az indul, és végül a harmadikra, és egyben véglegesre is együtt cuccoltunk fel. Hihetetlen módon gurulni kezdünk, osztatlan örömködés közepette. El is jutottunk majdnem félútig, amikor is lerobbant és füstölni kezdett a busz. A világ legtermészetesebb módján a sofőr egy vödör vízzel (mi mással?) gondolta megjavítani. Mi úgy gondoltuk, ezt nem várjuk meg, így Dennis, a holland útitársunk és egyben főszervezőnk stoppolni kezdett. Meg is állt egy kisteherautó-szerűség, aminek a platóján folytattuk az utat, kb. 15-en, sok helyi társaságában. Rengeteg fénykép készült – amiről meg is állapítottuk, hogy pont olyan, amit soha nem mutatnánk meg a szüleinknek. Persze könnyedén mondhattuk ezt, hiszen akkor még nem tudtuk, hogy másnap mi vár ránk.

Csodák csodájára hamarosan beért minket a tökéletesen működő busz, aminek a sofőrje értelemszerűen integetett, hogy szálljunk vissza. Hát hogyne szállnánk, kifizettünk 27 rúpiát (kb. 125 Ft-ot) a jegyre a kb. egyórás útért.

Az igen kalandos út után szerencsésen megérkeztünk Fatehpur Sikribe, az elhagyatott, mesés romvárosba. Nagyon különös ez a hely, ami mindössze nagyon rövid ideig: 1571 és 1585 között funkcionált fővárosként, majd hirtelen lett elhagyatott, talán a gyenge vízellátottság miatt. A legkülönösebb az volt, hogy mindössze az út elején törtek ránk kéretlen idegenvezetők, portékájukat tukmáló árusok és utcagyerekek, de amikor beértünk magába a palotába, ami egy nagy, vörös kőből készült épületkomplexum, olyan nyugalom szállt ránk, mintha nem is egy turista látványosság közepén állnánk. Nem akartunk elhinni.

Az épületek bámulatosak, finoman kidolgozott remekművek, külön-külön palota a keresztény, a muszlim és a hindu feleség számára. A kert azon része, ahol régen az elefántok általi kivégzések zajlottak, most mesés pázsit. A kis medence, amire néző palotából minden reggel megmutatta magát az uralkodó a népnek – minden változatlan, megállt az idő.

Kisimulva értünk vissza Agrába egy alaposan tömött tuk-tukon. Az utak mentén mindenhol kisebb-nagyobb tábortüzek készülődtek, ahogyan annak lennie kell a Holit megelőző éjszakán. Mi a szállodába érve végül kidőltünk, így nem láttuk a tüzeket, noha nagyon terveztük. Nincs mese, elaludtunk korán, de kellett is az erő másnapra, hiszen a java még csak most jött.

Másnap reggel 5:30-as kelést, 6-os indulást terveztünk. Az előbbi sikerült, az utóbbiból hét óra lett. Vrindavan volt a cél, ahol a legnagyobb odaadással ünneplik a Holit. A kisbuszt meglehetősen korán le kellett parkolni, és gyalog vetettük magunkat a városba. Az út menti árusoktól azonnal beszereztünk nagyobb mennyiségű száraz, por állagú festéket, színes hab sprayt, és egyesek néhány maszkot. És a kaland elkezdődött.

Alapvetően egy irányba haladtunk a többséggel, de szembeforgalom is akadt. A cél a templom volt, ahová végül nem jutottunk be, a tömeg elsodort a bejárat előtt, de jobb volt így. Az úton végig vadidegenek jöttek oda „Happy Holi!”-t kívánva, és kedvesen befestékezve az arcunkat. Majd egy csapat fiatal srác (részeg vagy betépett?) vetette ránk magát, és szórta marokkal a port. A fiúk kedvesen próbáltak vigyázni ránk, de tudjátok, hogy megy ez: el-elcsatangoltunk, meg-megálltunk, sőt mi magunk léptünk oda idegenekhez, és festékeztük be őket. Elképesztő, őrjítő, színes kavalkád volt az egész.

Előtte persze alaposan felkészítettek minket, főleg a kollégák az irodában, hogy sokan megőrülnek, vigyázzunk magunkra, ez veszélyes is lehet. Három rövid pillanatig éreztem magam nem biztonságban: egyszer egy komplett vödör – minden valószínűség szerint – koszos csatornavíz landolt a hátamon, folyt be a melltartómba, végig a gerincemen és be a nadrágomba. A másik alkalommal egy komplett marék festéket kaptam a szemembe, és nem voltam benne biztos, hogy még egyszer valaha ki tudom nyitni. Végül pedig egy nyolcéves-forma kisfiú markolt bele a jobb mellembe úgy egy attak közepén, hogy csillagokat láttam. De persze minden megoldódott, és ezek nélkül nem is lett volna igazi, ízig-vérig Holi a Holi. :)

Talpig festékesen értük vissza a buszhoz, ahol is közölte a sofőr, hogy így már pedig be nem ülünk a kocsijába, így ismét kettéváltunk: a fél társaság bent állt az utastérben, a másik fele pedig a tetőre kucorodott fel az első adandó alkalomig, ahol lezuhanyozhattunk. Itt ez egészen természetes dolog, valóban látni túlzsúfolt buszokat tetőn utazókkal. Incredible India, ugye? :)

Vasárnap este-éjszaka jöttünk haza, és nyugodt szívvel vettük ki az előre letárgyalt fél nap szabadságunkat kipihenni az eseménydús hétvégét. Azóta minden nap fürödtem, kétszer mostam hajat, forró vízben mostam kézzel az összes szennyesem, ma manikűrösnél, pedikűrösnél voltam, és igen, még mindig pink a jobb tenyerem, a lábujjaim és egy közepes méretű, de határozott folt a bal lábszáramon. Ja, meg lila a bal fülem. Belülről.

Happy Holi! :)

Janka