Soha el nem mondott történeteim - Lengyelországból Amerikából

Múltkor megígértem, hogy elmesélem, milyen a munka, hol élek és mit eszem. Kezdjük az elején. Azt gondolom (szokás szerint lekopogva), hogy egyelőre úgy tűnik, szerencsésen fogtam ki a munkát. Általános probléma itt – elsősorban persze az önkéntes gyakorlaton lévő – aiseceseknek, hogy nem azt csinálják, amiben megállapodtak, nem ott dolgoznak, és nem azt, amiről szó volt, ad abszurdum az egész projekt, amire szerződtek, nem is létezik. Nna, hát én olyannyira azt csinálom, amiről szó volt, hogy a héten egyszer már sikerült túlóráznom is. (Csöbörből-vödörbe, mi?) :)

Az Info park nevű városrészben dolgozom egy olyan irodaházban, ami többek között helyet ad az IBM-nek és az Infosysnek is. Az iroda természetesen éppen olyan túlzsúfolt, ahogyan az a klasszikus sztereotípiákban él. Én szerencsés vagyok, nem a „tömeggel” ülök egy így-úgy elszeparált fakkban, hanem külön, üvegfallal leválasztott fülkénk van a közvetlen főnökömmel és a projekt menedzserekkel. Egyébként, ha megkeresitek a cég weboldalát, akkor rögtön a főoldalon van egy bemutató film, amiben szerepel maga az iroda.

A közvetlen főnököm nagyon kedves, de megígértem neki, hogy nem írok róla a blogban, úgyhogy legyen elég most ennyi. :) Jól tudtam, a projektek ketté vannak bontva: mi a főnökömmel az újonnan befutó megrendelések felgöngyölítésén dolgozunk. Felmérjük az igényt, javaslatot teszünk, és ha megszületik a konkrét megrendelő, akkor átpasszoljuk a projektet a projektmenedzsereknek, akik a házon belüli koordinációt intézik. Egy szó, mint száz, az eddigi munkám két feladatkörre van bontva, és sokkal nagyüzemibb módon zajlik minden. Az első hét alapján abban maradtunk, hogy én viszem az indián kívüli megrendeléseket, elsősorban Amerikát és Európát értve ez alatt, de akár Ausztráliából is jöhet az árajánlatkérés. (Amúgy az első túlórázásom éppen emiatt volt: Amerika nyugati partját kellett hívnom pénteken. Ha jól számoltam, az itteni este fél nyolc ottani reggel hét. Mennyire örülhettek nekem…)

Rajtam kívül két tüneményesen kedves és segítőkész „nemzetközi” lány dolgozik az irodában. Az egyikőjük kimondottan „content writer”, tehát mindenes szövegíró, a másik az írás mellett a marketingbe is besegít. Hogy őszinte legyek, irigylésre méltó képessége van a bullshitelésre, nagyon ügyesen tud nekem segíteni az ajánlatok felpimpelésében. Az elsőként említett lány német, a másodikként említett félig holland – félig filippín. Hollandiában ismerkedtek meg az egyetemen, és angolul kommunikálnak egymás között. Kellően nemzetközi, ugye? Október óta vannak Indiában és kb. november óta ennél a cégnél, mert az első helyükön meglehetősen megjárták – huszas-harmincasával kellett cikkeket írniuk naponta, hát leléptek. Nagyon sokat tudnak segíteni. Az első héten az alábbiakat tanultam meg tőlük.

1. Az irodába lehet napi menüt rendelni. Egy négy fakkos ételhordóban hoznak házhoz – vagyis ez esetben irodához – egy komplett, kiadós, ízletes, fullos klasszik indiai ételsort. Soha nem lehet tudni előre, hogy mi lesz az, de mindig vegetáriánus, mindig fűszeres és mindig zseniálisan finom! A legmegnyerőbb pedig az ára. Egy alkalomra 35 rúpiába kerül. Megvan még, hogy mennyivel szorzom rúpiát? Valamivel kevesebbel, mint 5 forint, tehát körül-belül 170 forintból tudok étkezni.

2. Az iroda mellett van egy bevásárló központ, benne „food court”, ahogy kell. A rendszer úgy működik, hogy előtte van egy kassza, ott akármekkora összeget fel lehet tölteni egy mágneskártyára, és bent azzal kell fizetni. Ami rajtamarad, azt utólag visszaváltják. Bent természetesen dél-indiai, punjabi ételbárok, kínai és természetesen Subway, ahol a „local specialities” – értsd Chicken Teryaki és Chicken Tikka – olcsóbbak, mint mondjuk a B.M.T. vagy a sima sonkás szendvics. A napi szendvics 75 pénz, és a lányok olyan jóban vannak a pultosokkal, hogy bármilyen szendvicset napi áron számolnak nekik, és így már nekem is.

3. Megtanítottak kávét főzni. Viccesen hangzik, de tény, hogy a segítségük nélkül valószínűleg nagyon nehezen jöttem volna rá, hogy a legjobb kávé elkészítéséhez először a „Tea” gombot kell megnyomni a masinán, hogy kiadja a gőzölt tejet, majd jöhet bele a frissen őrölt kávéból készült eszpresszó. Ez a második kedvenc motívumom, amit brit csökevénynek tartok: itt is tejjel isszák a tejet, csak fordított sorrendben. Konkrétan tejes vízben forralják-főzik a teafüvet vagy -filtert.

4. Három féle közlekedési eszközt érdemes használni:

- Riksa: objektíven rövidebb távra való, értelem szerűen személyi hajtással működő járgány, amely általában egy, maximum kettő személy (plusz egy gyerek) szállítására hitelesített. Ára a távolság függvényében változik, én reggelente kb. 15 percet utazom vele, ez fixen 20 rúpia. Amúgy én egy központi körforgalomig megyek, ahol az igen jófej főnököm felkap kocsival, elmegyünk még egy kolléganőnkért, és így bőven 10, f11 után érünk be az irodába. Naagy lájk.

 - Motoros tuk-tuk: két változata fut az utakon. Az egyik általában zöld, ennek a vezetői orcátlanul próbálják átvágni az embert, előre kell megállapodni, de így is előfordul, hogy útközben megállnak és felvesznek valakit, és szimplán másfelé kanyarodnak. Vagy, amint velem történt első nap a munkából hazajövet: nem tudják az utat. Emberünk eltévedt, és nagy szemeket meresztve tőlem kérdezte – természetesen hindi nyelven – merre menjen. Általában a főútvonalon haladva, egyenesen közlekednek fix áron (30-50 rúpia városrésztől függően), vagy egyedi árazással rákanyarodnak a keresztutcákra is. A másik motoros tuk-tuk pink színű, telefonon előre rendelhető, és a fő pláne: van benne taxióra!

- Taxi: van, de közepesen népszerű. Első nap azzal mentem dolgozni, kb. félórás út, de így sem sikerült többet fizetnem, mint 100 rúpia. Telefonszám elmentve, just in case.

5. Megtanultam a lányoktól, hogy álljak ki magamért, és nyugodtan lépjek le, amikor csak tudok. Ők például pénteken Delhibe kísértek valakit, de az egyikőjük pedig egyszerre erős 3 hetet vett ki egyszer, hogy utazzon a barátjával. Szép kilátások, nem? :)

Ezzel az optimista felvetéssel zárom a mesét mára, így marad legközelebbre az hol és hogyan lakás, mit evés és nemzetköziség kifejtése.

Gondolok rátok,

Janka

U.i.: Igen, tényleg jönnek majd képek, és igen, frissítem majd a blog fejlécét. Addig se hagyjátok becsapni magatokat. Higgyétek el, tényleg és teljes mértékben Indiában vagyok.