Hazaértem.

Az utolsó napok fénysebességgel szaladtak el, mindenből volt utolsó és utolsó utáni. Utolsó mulatás Agatáéknál kedden, majd utolsó utáni csütörtökön. Utolsó bevásárlókör a Galeriában és a Manufakturában szerdán, majd utolsó utáni csütörtökön. Utolsó közös ebéd a koordinátorokkal, szerdán majd utolsó utáni nélkülük stb, stb, stb.

Az utolsó napom Łódźban csütörtök volt, és igen tartalmasra sikerült. Aznap még francia tesztet írtam és jegyeket írattam be a vizsgalapomra, amely alapján összeállt a szép végeredmény: minden ötös, kivéve a sokat emlegetett Grammar III.-at, ami 4+ lett. Édesapám meg is kérdezte, az olyan, mint a csillagos négyes? :)

Nagy örömmel vittem is a lapot az International Office-ba, hogy elkészüljön még aznap a papírmunka, hogy reggel indulhassak. Mondta is Marta, a koordinátor, hogy semmi gond, egy óra múlva jöhetek érte. Mondtam persze, mindenképp. Két óra múlva csöng a telefonom: hol vagyok? Mondom az egyik bevásárlóközpontban, utolsó köröket futok, miért? Mert vége a munkaidőnek. Upsz, hát nem teljesen és tökéletesen kiment a fejemből? Megesik... :)

Végül így sikerült a koordinátorok kivételével mindenkitől személyesen elbúcsúzni csütörtökön, bőgtem is eleget. Mateusztól kaptam egy fotómontázst, Agatáéktól egy édes macit, Davidtól egy spanyol kulcstartót, Olától is egy apróságot, hát hogy ne sírjon az ember lánya? Mondtam is, lány vagyok, én bőghetek! :)

Péntek reggel irány Varsó Evren segítségével. (Nagybőrönd, sporttáska, laptop táska, sima táska és három nejlonszatyor, tehát összesen hét csomag, hurrá!) Utazgatni tervez/tervezünk még, ezért volt egy már-már szokásosnak mondható körünk a magyar nagykövetségen, éljen a vízum-igénylési macera. De cserébe utána lett még egy jó csavargós napunk a fővárosban. Hát mit mondjak, Łódź és Varsó se nagyon igyekezett túl szép emlékeket hagyni bennem, olyan ködös, nyúlós, szomorú idővel búcsúztattak, hogy egyelőre nem sír a szívem a szépséges lengyel időért... Na pláne, hogy Pestre meghoztam reggel a napsütést.

Érdekes amúgy, hogy mire képes az emberi agy. Nem mondom, hogy nem hiányoztatok, mert persze, hogy de, de annyira odatartozónak éreztem magam hónapokon át, hogy nem igykeztem haza különösebben. Két napja azonban történt valami: átálltam. Egyik napról a másikra éreztem, hogy jó lesz már itthon lenni. És tényleg. Nagyon jó érzés hazatérni.

Amennyire szitkozódtam múltkor, most végül egész jó kis utam lett: tény, hogy már-már antik mávos kocsiban, de legalább melegben, egyedül, kényelmesen, csicsikálva (!) telt a 11 óra nagyobb része, és percre pontosan gurultunk be a Keletibe ma reggel 8:32-kor.

A családom gyógyos marhahúslevessel várt, igazi ünnepi étel, be is reggeliztem belőle, ahogy kell! :) És picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel végre jóanyámat is fel tudtam köszönteni Ágnes napra való tekintettel. Csuda borostyán nyaklánc és medál szettet lőttem neki Varsóban. (Három pálcás! :) Volt is öröm: részéről az ajándéknak, részemről az örömének. Jó az ilyen.

Most viszont vár a tanulás, szerdán vizsgák, csütörtökön védés + államvizsga. Kicsit pánikolok, ezért nem ígérek még semmilyen randit, de amint visszarázódom, rögvest és azonnal mindenkit látni szeretnék! Készüljetek! :)

Punktum.

J.