Ideiglenesen Krakkóban tartózkodó kollégánktól kaptuk a hírt, hogy a város gyönyörű, és k*rva hideg van. :)

Az egész úgy kezdődött, hogy még a múlt hét elején lengyel pajtásnőink az iskolából elhívtak csütörökre bulizni. A kollégiumban alapoztunk (valóban visszafiatalodok ilyenkor pár évet...), majd elmentünk egy zenés-táncos helyre. Igen, diszkó, de ez annyira kellemetlenül hangzik. Egy szó, mint száz, péntekre kb. 5 órát aludtam, reggel Grammar II. nevű óra, amit igyekeztem csöndben végigvegetálni. Ez olyan jól sikerült, hogy óra közben odajött a tanárnő, és felajánlotta, hogy az előző órája Grammar III., és úgy gondolja, az az én szintemnek megfelelő csoport, látogathatnám azt is. Miközben mosolyogva megköszöntem, megpróbáltam elképzelni, hogy két órával korábban fogok felkelni következő héten. Nem esett jól.

Suli után gyors pakolás, és irány az állomás, közel négy és fél órás zötykölődés Krakkóig. Azt hittem, hogy majd alszom, de nem megy az olyan könnyen, ahol így együtt van a bagázs. Márpedig a kis csoport Ozan kivételével teljes volt: Agata, Altug, David, Evren, Juan és jómagam vettük be Krakkó gyönyörű városát.

Este lett, mire megérkeztünk, és egyből az Agata által lefoglalt szállásra vettük az irányt. Délelőtt vagy tíz hostelt végig hívott, mire sikerült szabad szobát találnia. És hogy hol? Hát nem a belvárossal párhuzamos utcában egy törökök által vezetett hostelben? Hát de. Egyszerűen szuper volt, nett, otthonos és piszok olcsó. (Kb. 2.000 Ft/fő/éj)

Miután ledobtuk a cuccainkat, becsámborogtunk a városba, gyors kaja, igen természetesen egy kebabosnál, aztán találtunk egy helyet, ami kimondottan vízipipázásra lett kialakítva, de ide már csatlakoztak Agata itt tanuló barátnői is (hárman). Ez van, ha törökökkel mozog az ember... Innen kivágtak olyan fél tizenkettő körül a zárás miatt, úgyhogy némi tipródás után mindannyian átültünk egy bárba. Na itt már tényleg majdnem elaludtam, de Agata pörgött, és David is talált a barátnők közül egy nekivalót, hát eltartott majdnem kettőig, mire ki lehetett robbantani őket. Nem volt egy nagy szám az este, ne szépítsük, na.

Ellenben a másnap! Már első éjszaka is látszott, hogy ez egy gyönyörű város, de nappali világosságnál ez még kiugróbb. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, a szombat igen hűvösen alakult, de jó turistához méltón nem hátráltunk, és bebarangoltuk az óvárost, megnéztük a várat, az alatta lévő barlangot, amihez egy sárkány legendája kapcsolódik, és nem mellesleg ebédeltünk egy hatalmasat egy jellegzetes lengyel étteremben, ahol három hét után szemtől szemben volt módom magyarokkal beszélni. Nem hiszitek el milyen jól esett! :) Vicces volt amúgy, mert spanyolok vannak sokan, minden második kebabos török, csak magyart találni keveset. Hát a a társaság nekiállt nekem magyarokat vadászni. Az étteremben Altug szólt fülig érő szájjal, hogy a mögöttem álló nő kezében lévő könyvön magyar zászló van. Olyan jó volt! :)

Tehát sorrendben: az óváros közepe a Főpiactér, a maga kategóriájában egyedülálló Európában. A második legnagyobb, és különlegesen pontos arányai vannak, a közepén pedig egy ún. Posztócsarnok áll.

A tér után a királyi kastély felé vettük az irányt, ami egy mészkődombon áll, és már a 11. századtól laktak itt uralkodók. Altug és Evren már a bejáratnál pózoltak.

A kilátás gyönyörű - főleg szebb időben -, hát készült csoportkép is, igen Agatával együtt, hát hosszas ígérgetés után ismerjétek meg őt is! :)

Miután kívül alaposan körbenéztünk, bementünk a székesegyházba, ami valamiért nekem nem vált be. Az egyetlen érdekes rész számomra a Zsigmond-torony volt, aminek a tetejére felmászva meg lehet érinteni egy 1520-ban önött harangot, ami a hagyomány szerint szerencsét hoz. Amúgy a hely túlzsúfolt volt, rengeteg turistával, és tudtommal nem vagyok klausztrofóbiás vagy pánikbeteg, de amikor lementünk a kriptába, elég rosszul lettem, légszomj, miegyéb, szóval kint vártam meg a többieket.

Célba vettük a palotát, de túl késő lett, már nem engedtek be, hát lementünk a sárkány barlangjába. Nagyon kedves legenda fűződik hozzá, csak egy pár szóban: mikor a kastélyt építették, a zajra felébredt a barlangban alvó sárkány, és szűzlányokra támadt gusztusa. Miután az összeset felfalta a városban, csak egy maradt, a hercegnő. A király felajánlotta a lányt és fele királyságát annak, aki legyőzi a sárkányt. Természetesen jó meséhez méltón, adódott egy szegény vargasegéd, aki a többet ésszel mint erővel elv alapján kénport és sót varrt egy báránybőrbe. Miután a sárkány felfalta azt, a legenda befejezése kettéválik: az egyik szerint a rengeteg só miatt lement a Visztulához és pukkadásig itta magát, a másik szerint pedig a kénpor robbant be a tűztől, amit önmaga okádott. A vargasegéd és a királykisasszony pedig természetesen boldogan éltek, míg meg nem haltak. (A hatás napjainkra: a tömérdek sárkányos szuvenír. Megközelíti Walest...)

A vár után a folyó felé vettük az irányt, ahol hajót béreltünk, és egy félórás körutat tettünk vele. Elképesztően jó volt, rengeteget nevettünk megint. A fiúk felpróbálták a kapitány sapkáját, mi pedig Agatával Titanicosat játszottunk a hajóorrban. :)

Estére már csak a vacsora maradt, és egy kis otthoni beszélgetés, iszogatás, majd gyors alvás.

És eljő a vasárnap. Természetesen hazamenetelünk napján tűzött a nap, így kis túlzással egy szál kardigánban járhattuk be ismét a belvárost, majd a zsidó negyedet, az előző nap kihagyott palotát (rengeteg XVI. századi faliszőnyeggel és egyéb berendezési tárggyal) és a piactéren álló templomot.

A hétvége pozitív mérlege: rengeteg új élmény, szép látnivaló és természetesen egy aprócska plüss-sárkány, egy fülbevaló+medál szett borostyánból, mint helyi jellegzetesség, és egy angol nyelvű könyvecske a krakkói legendákról és mesékről, mert van egy pár... :)

Az esti vonatút alapvetően kellemes volt, de egy szörnyű bosszantó dolog pecsételte meg. Először nem találtunk szabad kupét, így két adagban ültünk le. Mikor mégis megoldottuk az összeköltözést, David az első helyen felejtette a hátizsákját, benne kétnapi ruhájával, piperéjével, éves kontaktlencséjével, némi krakkói szuvenírrel, valamint Evren ruháival, mobiltelefon töltőivel és epilepszia elleni gyógyszereivel. Mire Łódźban eszébe jutott, természetesen hűlt helye volt. És ami ezt megfejeli: csütörökön egyszer már egy étteremben hagyta a pakkját az összes iratával, akkor meglett. Most legalább az iratai nem voltak benne, fő az optimista hozzáállás!

Hát, így telt a mi kis hétvégénk Krakkóban, míg ti szana-széjjel buliztátok és kirándultátok magatokat Cserépfalun.

Tegnap nagyon kitört rajtam a honvágy és a nyűglődés, de most jobb, csak hiányoztok, na, ne szépítsük...

Remélem, hogy Ti is gondoltok rám...

J.