Ezzel még adós voltam, hát álljon itt a befejezés.
Bécsbe azért mentünk, mert Evren onnan tudott hazarepülni a legköltséghatékonyabb módon. Gondoltuk, azért legalább három napot adunk megunknak, noha én már jártam ott, de messziről jött embernek...
Meghatározó emlék, hogy rendes február végi télbe érkeztünk, havas-hidegbe, ami azért csavargásra még épp alkalmas volt. Rettentő jó szállást találtunk, közvetlenül a pályaudvar mellett, ami most nagyon nagy szempont volt, lévén Evren félévi cuccát, kis túlzással a teljes életét kellett eljuttatnunk a legegyszerűbben a reptérre.
A második napon úgy döntöttünk, átszaladunk Pozsonyba, egyrészt, hogy Evren láthassa azt is, (valójában én sem tudom, mikor jártam ott utoljára, avagy jártam-e egyáltalán), másrészt bővíteni szándékoztunk "főváros-gyűjteményünket" is. A vonatút kb. 1 órás, és nem akarok felelőtlen kijelentést tenni, de szerintem a két egymáshoz legközelebbi európai fővárosról beszélünk. (Ráadásul akciós a vonatjegy, ha ugyanaznap jössz és mész. Abszolút megéri!)
Nem tudom, hogy jártatok-e arra mostanság, de egy-két napra határozottan érdemes, csak ajánlani tudom! Noha mi keményen a havat tapostuk, az még így is látszott, hogy az összes többi évszakban milyen kellemes kiülős helyek lehetnek az óvárosban. Hangulatos sétálóutcák, édes kis szobrok és nem utolsó sorban egy nagyon modern kilátótorony csábít andalgásra. Lássuk sorjában!
Ez az a tornyocska, amire szert is tettem kb. 5 cm-es méretben, így lett a gyűjteményem következő darabja!
Szobrokba futni az utcákon bármerre. Nem csoda, hogy azonnal Wrocław jutott eszünkbe, tudjátok, ahol törpök állnak-ülnek-hasalnak-fekszenek-gugolnak mindenfelé.
És persze az az aranyos bennük, hogy mindenki késztetést érez valamilyen módon kapcsolatba lépni velük, valahogyan viszonyulni hozzájuk. Noha tudom, hogy egy akkora objektívvel nem ez lenne a megfelelő távolság, de nekünk például így sikerült a viszonyulás: :)
Ez pedig a már említett kilátótorony, ami messziről valóban egy UFÓ-nak tűnik, és ez közelről sem változik.
Föntről azonban csodás a kilátás. (Ha arra jártok, ne hagyjátok ki a mosdót! Tetőtől talpig üveg a fala, elmondhatatlan...)
Amit valószínűleg még jobban is lehet élvezni, ha éppen nem viszi le az ember agyát a szél. :)
Egyébként Evren elég jól elintézte az ajándékvásárlást az elmúlt hónapokban, csak épp a legfontosabb személynek, az édesanyjának kereste addig a tökéletest, míg sikerült elérni azt, hogy itt, Pozsonyban, egy nappal a hazautazása előtt szaladgálhattunk a megfelelő táska után. Mondjuk a programot elintézte, az bizonyos. :) Mission completed.
Hazafele, a kényelmes, meleg és legfőképpen szélcsendes (!) vonaton pikk-pakk hazasuhantunk úgy, hogy még Bécsre is jusson egy kis időnk.
Elrángattam Evrent a Grabenen lévő kedvenc játékboltomba, ami az emlékeimben csodapalotaként élt, most pedig leginkább egy lekoszlott szinte-szocrál játékosztálynak tűnt. Csalódás a köbön. Öregszem?
Azért letudtuk a Szent István Székesegyházat (haza is jött velem a gyűjteményben 6 cm-esen) és a Mozart házat is, és persze Mozart Kugelnből is feltankoltunk rendesen.
Utolsó napra nem maradt más, mint egy búcsúkör, és persze némi cukrászdázás szigorúan óóóriási, habos kávéval, azért azt nem lehet kihagyni.
Végül pedig jó tempóban kibuszoztunk a reptérre, ahol csak arra nem számítottunk, hogy egy komplett focicsapat Evren előtt szeretne becsekkolni, méterszer-méteres hajóládákba rejtett felszereléssel. (Amúgy ilyen csapatok éltetik télen a török tengerparti szállodákat.) Végül uszkve 5 percünk maradt az áfa visszaigénylést lebonyolítani, majd Evren úgy rohant be a kapukhoz, hogy még legyen két perce a duty free-re, és végül azért név szerint szólították, ő lett az utolsó, akit vártak a gépen. Egyszóval ennél kalandosabb már nem is lehetett volna. Mondnanom sem kell, ez megkönnyítette a búcsúzkodást. Egyszerűen nem volt rá időnk.
Azért az én hazautam is vetélkedett a fent leírtakkal, mivel a transzfer busz az orrom előtt ment el, a következővel pedig úgy értem a pályaudvarhoz, hogy 10 percem maradt az aznapi utolsó Budapestre közlekedő vonat indulásáig. Csakhogy még nem volt nálam a csomagom! Míg a buszon zötykölődtem, rájöttem, hogy tehetetlen vagyok, innentől semmi sem rajtam múlik, tehát eldöntöttem: futok a csomagomért, de ha nem értem el az utolsó vonatot, megajándékozom magam még egy bécsi éjszakával. (A 4 napos hétvégi rugalmas jegy azért nagy találmány a MÁV-tól. Tartalmazza a bécsi BKV bérletet is.) Szerencsére 10 perc elég volt, de valóban rohannom kellett, így azonban még péntek éjszaka hazaértem.
Miután már itthon lepasszoltam a csomagomat, a volt egyetemi évfolyamtársaimmal vetettük bele magunkat a pesti éjszakába, ahol megismertem egy új társaságot, de innen már tudjátok a történetet...
Legközelebb egy pár isztambuli és ankarai emlékkel jelentkezem, hiszen azt képtelenség lenne folyamatában megosztani.
Puszi és ölelés addig is - és persze a hétvégi kirándulásig! Előre Hegyhátszentjakabra! :)
J.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.