Ideiglenesen Gdańskban tartózkodó kollégánktól kaptuk a hírt, hogy a k*rva hideg fogalmát újra kell értelmezni. :)

De mielőtt a lényegre térnék, muszáj ismét megemlékezni a csütörtökről, mikoris elsőéveseknek szóló buli tartódott a Czekolada nevű klubban. Az este igen kellemesen, noha nem teljesen a várakozásaimnak megfelelően alakult. Ugyanis a szervezők (mondjuk mentoraink, lengyel bürokratikus ügyeink itézői és segítői) meghirdették, hogy fél 10 és 10 óra között ingyenes vodka fogyasztással kell tervezni a bárpultnál. Feltételeztem, hogy ez negyed 11-re általános halált fog okozni, de mivel az ingyenes vodka kb. 3 üveg Bolst jelentett, a hatás elmaradt. Részünkről a mázli, hogy az egyik leányzó a szervezők közül ismerte az egyik pultost, így számunkra valóban korlátlan volt a vodka fogyasztás. Kész szerencse, hogy ismerem a korlátaimat! :)

Ennek megfelelően gondolom senkinek nem okozok nagy meglepetést, ha elárulom, hogy péntek reggel nem sikerült 7-kor felkelnem, így a tesztet sem írtam meg, sőt, a következő órámra sem jutottam be. Szerencsére előrelátó voltam, még szerdán jeleztem a tanárnőnek, hogy terveink vannak a hétvégére, így adódhat némi problémánk az utolsó tanítási napon, lehet, hogy korábban le kell lépnünk, bla-bla. Szóval szerintem nem gáz a hiányzás, csak előfordulhat, hogy holnap derült égből becsapódóan kell bepótolnom a tesztet, hát készülök rá (legalább lelkileg)!

Sajnos Agata és Altug családoltak Agata szülővárosában (mennyivel egyszerűbb angolul: "hometown"), Ozan szokás szerint kíhúzta magát a program alól, Juannak is akadt némi problémája (egy lengyel lány személyében), a kolégiumi pajtásnőink pedig vagy csórónak vagy passzívnak bizonyultak, esetleg mindkettő, így Daviddal és Evrennel hármasban vágtunk neki a messzi északnak.

Pénteken 11:59-kor indult a vonatunk egy olyan állomásról, ahol még nem jártam, így akadt bennem némi félsz, mikor a 11 órás indulásból negyed 12-es lett, a villamos pedig egyáltalán nem akart jönni fél 12-ig. Amikor már közel álltam a hisztériához, érkezett egy, amiről le is ugrottunk két megálló múlva, mert éreztük, csak egy taxi menthet meg minket. Ahhoz képest, hogy úgy éreztem, éveket öregszem, egészen kényelmesen kiértünk, jegyvevés, üdítő, kényelem.

Az út egészen pontosan 6 óra 51 perc. Azért ez már egy ország, nem? Nem tudom, hogy otthon átszállás nélkül, egy irányban mi a leghosszabb vonaton tölthető idő, mondjuk a Sopron-Nyíregyháza viszonylatban, de engem azért meglepett ez az eredmény. Ja, és tegyük hozzá, hogy az ország közepéből utaztunk a szélére, nem is a másik szélétől... (Itt kell megjegyeznem, hogy a hétvége során futottunk össze krakkói erasmusos hallgatókkal, akik 11 órát vonatoztak, hogy láthassák Gdańskt, tehát éppen annyit, mint én Budapestről Varsóba. Csak az én utam két vége közé esett egy harmadik ország, Szlovákia.)

A vonat maga volt a kényelem, egy nyolcfős kupéban utaztunk hatan, majd öten, végül csak mi hárman. Evren hozta a laptopját, így volt szerencsénk az út alatt a kellően kikapcsoló Scary Movie-t megtekinteni. Még az út alatt sikerült szobát foglalnunk egy hostelben, nem mondom, hogy elkapkodtuk volna, de a lényeg, hogy volt hova megérkeznünk. Még csütörtök délután találtunk két szóbajöhető címet a neten, a jobbat még aznap felhívtuk, de akkor nem tudtak válaszolni, hogy hogy állnak szabad szobával. Szerencsére másnap, mikor a vonatról csörögtünk, már biztosítottak, hogy várnak minket. Így érkeztünk meg a Pepperland Hostelbe. Az állóhajó igen otthonos kis szállásunk volt három éjszakán át. Igazi Neszmély fíling, sőt... ;)

A cuccok ledobása után körbenézünk az Óvárosban, és már elsőre látszott, hogy ez a város valami más, valami különleges, egy igazi Hanza város, én még ilyet soha nem láttam. Ha lehet szerelembe esni egy várossal, akkor velem ez most megtörtént. Betévedtünk egy információs irodába, ahol a hölgy ránkzúdította egész napi magányát, de legalább segített a napjaink megtervezésében, és príma térképekkel és prospektusokkal is gazdagodtunk. (Dávid örömére spanyol nyelvű anyag is adódott.) És nem mellesleg jó tanáccsal, hol kell enni! Így keveredtünk első este egy Sphinx nevű étterembe, amivel itt minden nagyobb város el van látva, de szerintem már otthon is akad belőle. Végül kerítettünk egy kisboltot a másnapi reggeli levadászásának céljából.

Szóval korán eljött a péntek este, de szerencsére előttünk állt az egész hétvége, mivel november 11. a lengyel függetlenségi nap, így állami ünnep, és az iskolának hála, a hétfőt is hozzácsapták. Egy szó mint száz, felmértük, hogy kényelmesen lesz időnk Gdańskra és még pihenni is, ha csak hétfő este jövünk haza. (Például van időm blogot írni nektek...)

És eljő a szombat reggel. Általános csámborgásba csaptunk, némi útikönyv-sorvezetővel, én pedig csak tátottam a számat. Valahogy úgy képzeltem, hogy itt egy vagy két szép "kirakat utca" van, de nem, itt minden mesebeli! Az egész óváros olyan, mintha díszletek között járna az ember.

 A történelem vihara alaposan átsöpört a városon - hogy ilyen gyönyörű képzavarral éljek. A második világháború első lövései a város határában dördültek el, és Gdańsk a többi városnál tovább maradt a frontvonalban. Gondolom, nem kell mondani, hogy a háború után minden romokban hevert, pláne, hogy a "felszabadító" Vörös Hadsereg Danzigként, tehát német városként tekintett Gdańskra, ami akkor Lengyelország része lett. Noha felmerült, hogy eltakarítják a romokat és elfeledkeznek az Óvárosról, de mindannyiunk szerencséjére az illetékesek mégis máshogy döntöttek, és elkezdődött a műemlékek rekonstrukciója. Íme egy kép, hogy miből lett a cserebogár.

Történelem óra vége. Szóval csak csavarogtunk, és én nem tudtam betelni a látvánnyal. Készüljetek, ez a bejegyzés valódi képesalbum lesz! Ez az alábbi a főutca, hátul, aminek olyan magas tornya van, a városháza. Természetesen felújítás alatt, így nem tudtunk szétnézni a tetejéről. Sebaj, láttunk más csodát! :)

Ez egy másik utca, még csak nem is sétáló, láthatjátok a kocsikat.

Ajánlom figyelmetekbe az apró részleteket, szobrokat, képeket a falakon. És ezek nem egyediek. Rengeteget gondoltam a fotózást kedvelő / űző pajtásokra, habzsolni lehetett a részleteket!

Az alábbi a főtér, amely Hosszú piactér névre hallgat, ez az Óváros szíve. Egyszerűen mesebeli, remélem, hogy a képeken is átjön!

Az alábbi a Gdański-daru, ami hajórakományok és árbocok megemelésére szolgált, és jellegzetes alakjával a város egyik jelképe. Elvileg ma is működik, de mondjuk inkább úgy, hogy működőképes. A falai néhol 4 méter szélesek, és belül két emberhajtotta óriási fából készült kerék segít az anyagmozgatásban. Napjainkban a tengerészeti múzeum részét képezi, amit lelkesen végig is látogattunk.

A tengerészeti múzeumnak ugyanis három része van: a darun kívül hozzátartozik egy épület, amelyben minden féle-fajta, tengeri és történelmi cucc van kiállítva, az alábbi képen a szélső, sárga.

Valamint szintén a múzeum részét képezi egy óriási tengerjáró hajó (Sołdek), ami most a folyón áll, de a kapitányfülkétől a motorházig bejárható. Voila!

Ez utóbbira kiválóan ráláttunk az ablakunkból, így értelemszerűen a hostel is látszott róla. Íme. Igen, az a sárga, ott aludtunk. :)

Természetesen nem lehetett kihagyni néhány ziccert a hajón, így mindannyiunkból hajóskapitány vált legalább pár percre.

Itt találkoztunk először másik erasmusos különítménnyel, akik nagy örömmel készítettek is rólunk pár képet.

Miután alaposan kímúzeumoztuk magunkat, és átkompoztunk ezen a falatnyi folyón (amin amúgy természetesen híd is vezet át) Sopot felé vettük az irányt. Ez a magyar fülnek kissé mókásan hangzó város valaha különálló település volt, most Gdyniával együtt többé-kevésbé Gdańsk részét képezi, magyarul ők a Hármas Város, angolul Tricity. Sopot nagyon felkapott üdülőhely, szerintem ez Lengyelország Brightonja. A turista információs hölgy szerint az a lengyel celeb, aki a nyáron itt nem fordul meg, az nincs is. :) Valójában édes századelős hangulatot áraszt, aminek én amúgy is a bolondja vagyok, hát fülég ért a szám végig, mint egy kisgyereknek. Szürkület előtt érkeztünk valamivel, így eleinte igen nagy igyekezésben voltunk, hogy megörökítsük ezeket a történelmi jelentőségű pillanatokat. Elsőként íme a móló bejárata, amely állítólag Európa egyik leghosszabbja (amit elfogadok, ha Nagy-Britanniát nem számoljuk), több, mint 500 méter. (Mármint nem a bejárat ilyen hosszú. Bocs. :) Remélem, hogy látszik a képen, 7 fok volt. Ezért vörös az orrom minden következő képen, függetlenül sáltól, nagykabáttól, kesztyűtől. (Méghogy Krakkó k*rva hideg?!)

És leérkeztünk a tengerpartra! Hosszú, homokos föveny, valódi üdülő-álom. És még így télvíz idején is televan. Mi lehet itt nyáron?

A móló, amit a leghosszabbként hirdetnek. És igen, azok hattyúk, nekem legalább is mókás volt itt látni őket.

Most pedig következzék a nagy pillanat, amikor Janka megérinti a Balti-tengert. Koncentrál:

És megérinti:

Kiballagtunk a móló végére és vissza, amivel mindannyian elmondhattuk, hogy életünk során a legészakibb ponton álltunk. Az élményt követően találtunk egy hangulatos amerikai stílusú éttermet, ahol a pincérlányok kötelező jelmeze egy falatnyi top és egy még apróbb forrónadrág. Képzelhetitek, hogy a fiúk mennyire tudtak a vacsorára koncentrálni. Nem túl későn értünk haza, így volt időnk megnézni a Scary Movie 2-t. No, az nagyon rossz, egyáltalán nem vicces, viszont gusztustalan. Sebaj, gyors alvás.

Másnap az Óvároson átvágva ismét a vonatállomás felé vettük az irányt, a cél most Malbork volt. Ez a város Gdańsktól kb. 60 km-re délre helyezkedik el, és Európa legnagyobb erődrendszere terül itt el. (Valamint egy elképesztő büdös gyár, nemtom mi az.) Ezenkívül arról híres, hogy az útikönyvem címlapját a képe díszíti. Nem csoda, gyönyörű.

Valóban óriási komplexum, a történelem során két vár épült össze több templommal, kápolnákkal, melléképületekkel, igazi labirintus, most különálló kiállítási terekkel. Talán ezért is sikerült valamiért mindig szembe mennünk a kijelölt haladási iránnyal. A végén már nagyon röhögtünk magunkon. Bementünk egy ajtón, ahol minden nyíl szembe mutatott velünk, és mi ezzel mit sem törődve igyekeztünk beljebb jutni, de pár percen belül mindig akadt egy lelkes teremőr, aki megmutatta a helyes irányt, és kivezetett minket. Éppen ezért mikor végre megtaláltuk a bejáratot, akkor nagy esélyünk volt egy-egy terem kiállítási anyagának végét kétszer látni. Vagy háromszor. Mikor, hogy.

A fotózáshoz elvileg külön matricát kellett volna venni, ami nekünk valahogy kimaradt, ezért csak egy pár kép készült, mint például az alábbi egy gyönyörű teremről.

Amúgy itt találkoztam magyar erasmusokkal is Varsóból, de természetesen törökök és spanyolok is akadtak szép számmal, úgyhogy volt öröm ezerrel mindenkinek! :)

Szinte zárásig maradtunk (jó, nem volt nehéz, télen 4-kor zárnak), és átballagtunk egy hídon a folyó túlpartjára, megvacsorázni. Hol máshol, mint egy állóhajón? Stílusos, na.

Este megnéztük a Scary Movie 3-at, nem mondhatjátok, hogy nem vagyunk következetesek. Ez nem volt olyan rossz, de lehet, hogy csak azért emlékszem így, mert előtte előrelátóan vételeztem egy üveg sört. Az utolsó (fél)napnak kipihenve vágtunk neki, és behoztuk az első nap kihagyott dolgokat. Nagyon nagy örömömre ismét átvágtunk az Óvároson.

Hát nem olyan, mintha babaházak lennének?

Eljutottunk a Szűz Mária templomba, ami a világ legnagyobb vöröstéglából épült istenháza. 25.000 fő befogadására képes, nem viccceltek az építők. Mondjuk nem is csoda, hogy 150 évre volt szükségük a befejezéséhez. A legérdekesebb része (számomra) egy óra 1470-ből, ami a mai napig működik, és szinte hajszálpontos. A fő érdekessége, amellett, hogy a Nap és a Hold állását is jelzi, az, hogy az igazat szólva én még nem láttam olyan órát templomban, ami az asztrológiai jeleket is mutatja. Értitek, horoszkóp, egy templomban?!

Megnéztük a nagymalmot, a kismalmot mint további nevezetességek, és végül elzarándokoltunk a Hajógyári emlékműhöz, ami elég jellegzetes szocreál hangulatot áraszt, de nem lehet elmenni a monumentalitása (három darab 43 méter magas kereszt a tetején horgonnyal) és a jelentősége mellett. 1970-ben a hajógyári munkások sztrájkját szó szerint vérbe folytották, 28 embert öltek meg itt. 10 évvel később állította az emlékművet az akkortól hivatalosan is működő Szolidaritás Szakszervezet, amely jelentős szerepet játszott a kommunizmus összeomlásakor. A szervezet elnöke az akkor 37 éves Lech Wałęsa volt, aki később köztársasági elnök is lett.

És szívbe markoló az az üveg urna is, amelyik az egyik munkás vérével keveredett földet tartalmazza. Lehet, hogy szentimentális vagyok, de engem felkavart.

Ügyesen megvettük előre a jegyeket, így aztán kényelmesen megebédelhettünk egy önkiszolgáló, tipikus lengyel helyen. Nem könnyű koszt, de finom! (Legközelebb már tényleg írok részletesen az étkezési lehetőségekről...)

Hazafelé szintén kényelmes utunk volt, fél négykor indultunk, és pikk-pakk, negyed tizenkettőre már haza is értünk. A vonaton megnéztük a Scary Movie 4-et. Őszintén szólva azért örülök, hogy nincs belőle több epizód.

A hétvége mérlege: az egyik oldalon egy újabb pár csudaszép borostyán fülbevaló, egy aprócska világítótorony Sopotból, egy kis torony Malborkból és egy házikó vétele Gdańskból a gyűjteménybe. A másik oldalon a komplett novemberi kollégiumi díj elköltése. Sebaj, úgy szép az élet, ha zajlik!

Bocsánat a terjedelemért, de hosszú hétvége volt... :)

Janka