Soha el nem mondott történeteim - Lengyelországból Amerikából

Mindenszentekre való tekintettel igen nyugodalmas lett a hétvégénk: gyakorlatilag kiürült a kollégium, mi meg lusták voltunk megmozdulni, hát igen családias nyugalom vett körül minket. Már ránkfért.

A hétvége - szokás szerint - csütörtökön kezdődött. Míg David egy pár lengyel barátnénkkal ismét a Heaven nevű diszkó felé vette az irányt, addig mi Agatánál Altug-val és Evrennel pihenős, beszélgetős, pizzarendelős, Youtube nézős délutánt/estét tartottunk. Előkerült egy csomó vicces videó, többek között a TSZ filmet is megmutattam, így már mindenki értette, hogy miért nyavalyogtam Krakkóban, hogy veletek szeretnék lenni. Aztán életkorunkat bőszen megtagadva meséket néztünk, és egy ponton hirtelen előkerült Süsü a sárkány, aminek a szövegét rögtönözve gyorsan tolmácsoltam. Abban a pillanatban az idő megállt. És Altug szerelembe esett. A krakkói bejegyzésnél említettem, hogy a város egyik jelképe egy sárkány, amit plüss kulcstartó formájában magunkhoz is vettünk. Altug vágya most egy plüss Süsü, közölte, hogy eddig is szerette volna Budapestet meglátogatni, de most már biztos, hogy jön, mert szüksége van egy plüss Süsüre. Aki többek között Shrekre emlékezteti, és nem akarták elhinni, hogy ez a mese nem napjainkban készült. :)

Lehet, hogy ez másnak egyértelmű, mindenesetre én ezt a felfedezést tettem tegnap, amikor el kellett költöznöm a szobámból.

Szóval ott hagytuk abba valamikor, hogy Sylvia, a szobatársnőm tanulmányokat váltott, kéthetente hétvégén jön csak. A szomszéd szobában szintén két ágy van: Ola és Natalia lakik, vagyis lakott benne, mivel szerda délben Natalia kiköltözött. (Nem hiszitek el, de állítólag lehet olcsóbb albérletet találni, mint amennyibe a koli kerül...) Még viccelődtünk is Olával, hogy azért ez így igen uras: a közös fürdőszobára négy helyett ketten leszünk. Persze sejthettük volna, hogy az aranyélet nem csap le csak úgy váratlanul.

Ideiglenesen Krakkóban tartózkodó kollégánktól kaptuk a hírt, hogy a város gyönyörű, és k*rva hideg van. :)

Az egész úgy kezdődött, hogy még a múlt hét elején lengyel pajtásnőink az iskolából elhívtak csütörökre bulizni. A kollégiumban alapoztunk (valóban visszafiatalodok ilyenkor pár évet...), majd elmentünk egy zenés-táncos helyre. Igen, diszkó, de ez annyira kellemetlenül hangzik. Egy szó, mint száz, péntekre kb. 5 órát aludtam, reggel Grammar II. nevű óra, amit igyekeztem csöndben végigvegetálni. Ez olyan jól sikerült, hogy óra közben odajött a tanárnő, és felajánlotta, hogy az előző órája Grammar III., és úgy gondolja, az az én szintemnek megfelelő csoport, látogathatnám azt is. Miközben mosolyogva megköszöntem, megpróbáltam elképzelni, hogy két órával korábban fogok felkelni következő héten. Nem esett jól.

Kedvesek, annyira szétszéledtetek a négynapos ünnep tiszteletére, hogy a statisztikáim a padlón vannak, de nem adom fel! Írok, hogy legyen mit olvasnotok, ha visszatértek a civilizációba... :)

A hétvégén Krakkóba megyünk, hamarosan indulunk, megyek is pakolni, csak előtte egy pár gondolat a nevekről. Ugyanis rendkívül mókásan alakultak a megszólítások az utóbbi időben, és véglegesedni látszanak.

Ma délelőtt hívott egy volt kollégám, aki most egy másik ügynökségnél dolgozik. Bővül a digitális csapatuk, és egy olyan talpraesett accountot keresnek, mint én. Így szólt az üzenet. ÁLLÁSAJÁNLATOT KAPTAM! :)

Mindenképpen küldjem át az önéletrajzomat, még így is, hogy nem vagyok otthon, mert lehet, hogy januárban, mikor hazamegyek még aktuális lesz. Ha nem is ez az állás, de egy újabb bővüléssel egy másik...

Most öröm van, legközelebb normális bejegyzés lesz! :)

J.

A kezdetektől lehetett sejteni, hogy attól, hogy mindössze hatan vagyunk, és nemzetenként kis csoportokat tudunk képezni (én magam például egy egészen kicsi csoportot), nem egyértelmű, hogy teljesen jól ki fogunk jönni. Hát a múlt héten valóban átrendeződtek a vonalak.

Van egy gyönyörű angol szó: "strange". Azon kevés szó egyike, amit valamiért jobban szeretek, mint a magyar megfelelőjét. Magyarul furcsa, különös, de a "strange" egyben hangulatfestő - nekem. :) Szóval Ozan és Juan igazán nagyon "strange"! Minden normálisan kezdődött, eleinte nem volt semmi furcsa: Ozan könnyen lelkesedik minden iránt, Juan pedig picit nehezen fejezi ki magát, ezért hallgatagabb, szívesebben mozog egyedül. Na, de ami lett belőle!

Ideiglenesen Varsóban tartózkodó kollégánktól kaptuk a hírt, hogy k*rva hideg van. :)

Pénteken számolgattunk, és rájöttünk, hogy muszáj megmozdulni hétvégente, mert különben nagyon el fog szaladni ez a szemeszter. Sajnos Agata és Altug agy Londonból hazatérő vandéget fogadtak, Ozan tanulásra adta a fejét, Juan pedig gyengélkedett, hát nem maradt más, mint Daviddal és Evrennel nekiindulni. Én örültem a felállásnak, mert mindhármunknak biztosítva volt az angol gyakorlás kényszere / lehetősége - nézőpont kérdése.

Kísérleti jelleggel érkezzék az első kép Bird utasításai nyomán, és egyúttal egy röpke játékot is javaslok. Holnap felírom, hogy ki kicsoda, ha addig éreztek magatokban késztetést, olvassátok vissza a leírást, és tippeljétek meg a sorrendet. :)

 http://polakwegier.blog.hu/2008/10/09/speedy_gonzales_es_a_tobbiek

Ha működik a rendszer, érkezik majd még pár kép, ígérem.

Janka

UPDATE! Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó: a (majdnem) helyes megfejtés Ricsi első bejegyzésében olvasható. Legközelebb bemutatom Agatat is! :)

J.

Ma "teachers' day" van, aminek csak annyi a relevanciája, hogy nem volt tanítás, ezért különösebben nem is történt semmi érdemleges. Valójában igen mélabúsra sikeredett a nap, amit a novemberinek tűnő esős idő koronázott meg. A nap fénypontja az első itteni mosásom volt és talán a vacsora egy vietnámi étteremben. Egy szó mint száz, inkább vidámabb témákról írok, mondjuk a már említett nyelvi zűrzavarról.

Szombat reggel volt egy hete, hogy itt vagyok, és mennyi minden történt azóta! Következzék a beszámoló, a hét második felére koncentrálva.

Hét közben ismerkedtünk az órákkal, tanárokkal, miegyéb, de csütörtökön igazán belecsaptunk a lecsóba. Felmentünk Agataék lakására Evrennel és Daviddal (3 perc innen), és úgy döntöttünk, spanyol estét csapunk. Utóbbi (David) tiszteletére vettünk egy üveg tequilát és némi citromot, valamint spanyol számokat hallgattunk. Mikor az üveg kiürült, a fiúk hoztak egy üveg vodkát. Mikor az is elfogyott, került még egy fél üveg fűszálas vodka - helyi specialitás. De ekkor már David megállíthatatlanul ropta a spanyol ritmusokra. Igen, a végén félmeztelenül. Elképesztő vicces volt. Komolyabb mennyiségű fénykép- és videóalapanyag készült...