Soha el nem mondott történeteim - Lengyelországból Amerikából

Már több, mint három hete itt vagyok Amerikában, így épp itt az ideje, hogy némi hírt adjak magamról. Amint látjátok, a blog némi ráncfelvarráson esett át, remélem, hogy szerintetek is felhasználóbarátabb lett (ezúton is köszönöm az ügyeskezű házi informatikusomnak! ;), a tartalomszolgáltatás pedig már csak rajtam áll. Viszont mivel végre kialakulni látszik a napirendünk, úgy látom, hogy rendszeresen tudok majd csípni időt egy-egy bejegyzésre, remélem, hogy érdekesnek találjátok majd!

Tehát egy tízfős csapatban dolgozom együtt 1 amerikai, 5 brit (2 angol, 2 skót, 1 ír) és 3 cseh lánnyal. Egy aprócska kivétellel igen aranyosak, de erről részletesen legközelebb... Az első hét maga volt a nyaralás, rendes beszoktatás zajlott: elsősegély oktatás, vezetés leckék, étterem, ismerkedés egymással és a környékkel.

A törökországi közel három hét leírhatatalan, így inkább csak érdekességeket gyűjtök nektek csokorba, ami talán visszaadja, mennyire nagy élmény volt látni Isztambult és Ankarát.

Isztambul egy része (az érdekesebbik) Európában fekszik, a nagyobb viszont Ázsiában. Mi az ázsiai oldalon laktunk, onnan keltünk át szinte nap mint nap a túlpartra. A földrészeket mindössze két híd köti össze (mindkettő a világ 10 leghosszabb függőhídja közé tartozik), így a mindennapi közlekedés szerves része a komp, ami egy buszjegy áráért (kb. 180-190 Ft) vehető igénybe. Ja, és persze készül egy metró is, amely igen erős párhuzamot mutat a mi négyes metrónkkal...

Ezzel még adós voltam, hát álljon itt a befejezés.

Bécsbe azért mentünk, mert Evren onnan tudott hazarepülni a legköltséghatékonyabb módon. Gondoltuk, azért legalább három napot adunk megunknak, noha én már jártam ott, de messziről jött embernek...

Amszterdamból Brugesbe utaztunk vissza, ahol elvileg vendéglátóink csatlakoztak volna hozzánk, de ez végül sajnos nem jött össze, így ismét kettesben vágtunk neki az ismeretlennek.

Ott hagytuk abba, hogy a cél Amszterdam, tehát reggel felkeltünk és irány a vonatállomás. Antwerpenben kellett átszállni, amit elég nagy sajnálatunkra végül nem tudtunk megnézni, de már a pályaudvar is élményszámba ment. Háromemeletes. Egymás fölé futnak be a vonatok, amelyekből szintén láttunk emeletest...

Amszterdamba kicsit borús időben érkeztünk, de azt biztosan tudtuk, hogy hajókázással akarunk kezdeni. Annyi jó tanácsot kaptunk genti vendéglátóinktól, hogy alaposan jegyezzük meg, hol a szállásunk, mert minden ház egyforma és minden csatorna ugyanolyan. Nos, muszáj megállapítanom, hogy ez igaz. Biztos, ami biztos, első körben nézzük meg sétahajóról, lőjük be, hol is vagyunk valójában. Végül is nagyon jó volt a körút, rengeteg csodát láttunk, csak a célunkat nem értük el: fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk. :)

Múltkor ott hagytuk abba, hogy Párizsban buszra szálltunk Evrennel, a cél: Belgium. (Amúgy eredetileg vonatot néztünk, de míg az egy útra, egy főre százhatvanvalahány euró lett volna, EuroLines-szal ugyanez 20! Egyértelmű helyzet.)

Egyenesen Gentbe érkeztünk, ahol kapásból több meglepetés ért minket. Amit előzetesen tudtunk: Evren Hasan nevű high school-béli barátjának belga barátnője van, Gent mellett laknak és sok szeretettel várnak minket pár éjszakára, picit szűkösen, de majd valami kanapét találunk. Bíztam benne, hogy nem készülnek semmivel, már kinéztem az útikönyvemből egy olcsó éttermet az érkezésünk estéjére. (Zárójeles sztori: amikor Evren jelezte, hogy együtt megyünk, akkor a srác megkérdezte, hogy ugye nem lengyel vagyok, mert azok mind k*rvák - és ezt én már Łódźban is hallgattam eleget a spanyoloktól és a törököktől is. Nesze neked lengyel országimázs...)

A nyolc város valójában nyolc főváros. Evrennel ugyanis fővárosokat "gyűjtünk", és az elmúlt hónapokban eddig jutottunk. Valahol el kell kezdeni... :)

Varsó adta magát, Łódźtól másfél órányi út, nem ügy. Ahogyan Budapestet is hamar letudtuk, tudjátok, november végén jártak itt a pajtások. Utána jutottunk el Berlinbe, de arról is írtam már. Februárban azonban az események felpörögtek, gyors egymásutánban láttuk Párizst, Amszterdamot, Brüsszelt, majd Bécset és Pozsonyt. De ez utóbbiakról már részletesebb leírással tartozom.

Hamarosan jelentkezem, köszönöm a megértést! :)

Puszi!

Kedvesek!

Az elet nem allt meg, söt! :) (Es megint jönnek a mentegetözesek... :)

Amint (többsegeben) tudjatok, nagggyon sikeres allamvizsgat tettem, es ezt örömmel ünnepeltem meg penteken es szombaton veletek. Nagyon jo volt latni titeket, ez most igazan fontos volt nekem, es elkepesztö jol ereztem magam. Ez utobbit mi sem bizonyit jobban, mint hogy reggel negy körül ertem haza kicsit bizonytalan körülmenyek között... :)

A hallgatás oka a holnapi záróvizsgára való pánikos készülés, de nem tűntem el és nem hagytam abba az írást. Annál is inkább, mivel februárban még némi Erasmus utózönge várható, utazni tervezünk, részleteket később!

És még magamnak is tartozom egy elszámolással: vajon megtudtam-e, hogy lengyel-magyar mitől két jó barát? Amint időm lesz rá, bejegyzésbe kívánom alakítani a benyomásaimat... :) (Ja, és hogy a legjobb étkek és italok bemutatását se feldjük el!)

Addig is ne felejtsétek: péntek este Tóth kocsma, 6-tól gyűlhetünk.

És ím az utolsó virtuális puszi, az első rendesig: PUSZI! :)

J.